2018 - Kerekasztal beszélgetés 1


 
 

„Kerekasztal beszélgetés 1.” - Klárafalva, Faluház - 2018. október 18.

 

 

 

A minél szélesebb körű tájékoztatás és a lakosság bevonása érdekében fontos olyan események megtartása, ahol megfelelő és pontos tájékoztatást kaphat a célterület lakossága az őket érintő projekt folyamatáról: a már lezajlott programok összegezése, tapasztalatok megosztása, valamint az elkövetkező események megbeszélése, a feladatok és a lehetséges együttműködések meghatározása céljából. Ennek egyik formája a kerekasztal beszélgetés.

 

A kerekasztal beszélgetés rendezvényünk remek lehetőségetbiztosított a projekt szakmai megbeszélésére, értékelésére is. A résztvevőknek lehetőségük volt a projekt eddigi értékelésére, valamint az elkövetkező programok átbeszélésére, az esetleges együttműködések feltérképezésére és a célcsoport képviselőivel való személyes találkozóra is.

 

A beszélgetés fő témája a falu története és a kapcsolódó helyi értékek felkutatása volt. Beszámoltak a résztvevők a kutató és gyűjtő munkálatok előrehaladásról, a tapasztalatokról és egyeztetés zajlott az elkövetkező feladatokkal kapcsolatosan is. Megragadva az alkalmat, egyeztettek a résztvevők az elkövetkezendő Szomszédünnep előkészítési munkálatairól, a feladatokról és a lebonyolításáról is.

Az első kerekasztal beszélgetés igazán oldott és közvetlen hangulatban zajlott le és nagyon sikeresnek bizonyult. Köszönjük a részvételt!

 





Főoldal

Főoldal